Hogy avassuk be a gyermeket a figyelemzavar diagnózisába?

Figyelemzavar diagnózisa: mondjam, vagy ne mondjam?

Hogy kezeljük a családban, iskolában a ha már megvan a  figyelemzavar diagnózisa?

A figyelemzavaros gyerekek és felnőttek sokszor hosszú évek során kapnak diagnózist.

Mire eljutnak ide, már sok sérelem éri őket, kissé elkeserednek, nehezen reménykednek a pozitív jövőben. Saját magukról alkotott képük negatív a sok kudarc miatt, és sokszor rugalmatlanná válnak, nehezen alkalmazkodnak, előre vetítve a rossz élményüket.

Pedig a figyelemzavarral küzdő gyerekek alapvetően álmodozók lennének, és kreatívak.

A megvalósítás azonban sokszor nem sikerül, és elkeserednek. Ezért mondhatjuk azt, hogy a diagnózis már önmagában is sokat segíthet. A gyerek –és a felnőtt is- megérti, hogy figyelmi problémája:

  • nem az igyekezet hiánya,
  • nem értelmi probléma,
  • hanem egy figyelmi nehézség,

amit ha figyelembe vesz, megtanulhat bánni vele, és megérti, hogy miért nem sikerültek korábbi tervek, tevékenységek.

Edward M. Hallowell és John J. Ratey a Szétszórtság, A gyermek- és felnőttkori figyelemhiányos zavar felismerése és leküzdése című könyvében a rövidlátáshoz hasonlítja a problémát. A látási problémával küzdő gyermek azt hiheti, hogy motivációja, igyekezete vagy képességei miatt nem képes jól tanulni, miközben egy egyszerű technikával, a szemüveggel segíteni lehet problémáján, amivel képes lesz a legjobban kihozni magából.

Így van ez a figyelemzavarral is, csak nem szemüvegre van szükség, hanem gyógyszerre, vagy praktikákra, hogy az agy jobban tudjon koncentrálni.

Hogy beszéljük meg a gyerekkel, hogy figyelemzavaros?

Mivel a figyelemzavar diagnózisa már önmagában is nagy súlyt vesz le a gyerekről és a szülőről, fontos végig gondolni, hogyan beszéljék meg a gyermekkel.

Érdemes ugyanis megbeszélni a dolgot, és nyíltan, őszintén beszélni a problémáról. Gyermeki nyelvezettel, de az igazat el lehet nekik mondani, hogy érezzék, és megtapasztalják, ez nem egy szégyellni való dolog.

Kicsit nehezebb kérdés az iskolai közösségben való megnyílás. Felmerülhet a kérdés, hogy a gyerekek és a tanárok hogyan reagálnak rá. A nyílt és őszinte beszéd azonban általában be szokott válni, mivel az egyéi bánásmód és a gyermek segítése miatt látni fogják idővel az osztálytársak, hogy kicsit másképp bánnak vele, és jobb, ha valódi információt tudnak, nem találgatnak, és fantáziálnak nem valós problémákat.

A csúfolódás is sokkal esélyesebb, ha titokként, szégyellnivaló dologként jelenik meg a figyelemzavar, nem pedig egy nyílt problémaként. Persze ehhez első lépés, hogy a szülővel és a gyerekkel meg kell beszélni, hogyan fog ez történni, illetve pontos tájékoztatás szükséges a tanár részére is a problémáról.
Tehát fontos, hogy a szülők, a gyerekek és a családtagok –illetve a tágabb környezet is- felvilágosítást kapjon, és minél jobban megismerje a problémát, tájékozódjon. A gyermek is annál jobban be tudja építeni saját énképébe a dolgot, minél hamarabb tudomást kap róla, és minél természetesebben van az ADHD fogadva a családban is.

Pár olvasnivaló ehhez:

  • Paul Wender: Hiperaktív gyerekek, kamaszok és felnőttek
  • Russell Barkley: Figyelemhiányos hiperaktivitás
  • CHADD (Children with attention deficit disorders) szervezet kiadványai
  • Edward M. Hallowell és John J. Ratey: Szétszórtság, A gyermek- és felnőttkori figyelemhiányos zavar felismerése és leküzdése

Pár tipp szülőknek és tanároknak, hogyan beszéljenek a figyelemzavarról a gyermekkel:

  • Mondják el az igazat. Első, hogy saját magukat műveljék ki a témában, majd ezt saját szavaikkal adják tovább a gyermeküknek. A nyíltság, egyenes beszéd és őszinteség fontos, hogy ne szégyenként élje meg a problémáját.
  • Fontos a pontos fogalmazás, nehogy félre értsen valamit. Arra gondoljanak, hogy ez a magyarázat fog tovább élni az emlékezetében.
  • A már korábban említett rövidlátás példája bevált már a szerzőnek, akit idéztem, és bátorít minket, hogy mi is használjuk, mert pontos, de érzelmileg semleges terület.
  • Bátorítsák a kérdésekre a gyermeket, hogy tiszta legyen minden részlet, ami érdekli őt. Vállalhatják, mikor valamire nem tudják a választ, és utána tudnak nézni később.
  • Fontos elmondani, hogy mi NEM a figyelemzavar: nem a képességeinek a gyengesége, nem értelmi fogyatékosság, nem hülyeség, vagy rosszaság.
  • Pozitív modelleket mutassanak neki: olyan híres embereket (pl: Edison, Mozart), akik figyelemzavarral küzdöttek, de mégis fontosak, vagy a családban elő figyelemzavarral küzdő értékes személyeket.
  • Másokat is tájékoztassanak a problémáról, hogy a család, iskolai közeg jobban megértse a gyereket.
  • Figyelmeztetni kell a gyereket, hogy a figyelemzavart ne használja mentségnek. Az ADHD magyarázat, de nem mentség a feladatok, viselkedés alól. Felelősséget kell vállalnia azért, amit tesz.
  • Másokat is fel kell világosítani: osztálytársak, szüleik, tanárok.
  • Segítsék a gyereket olyan helyzetekre is felkészülni, amikor kortársak kérdezgetik őt. Akár szerepjátékkal ki is próbálhatják, mit lehetne mondani, tenni, mikor kérdezősködnek, vagy akár csúfolódnak.

 

Standovár Sára írása

 

Hamarosan kezdődik az iskola, óvoda szezon és a különórák foglalkozások időszaka.

Jelentkezzen Sára szerdai alsó tagozatos, magatartászavaros gyermekek részére tartott foglakkozására!

Bővebben itt tudhat meg a csoportról.